A szervezőkről

A rendezvény főszervezője, az Ebony Afrikai Kulturális, Művészeti és Emberi Jogi Egyesület egy független, nem-kormányzati, non-profit szervezet, amely eredetileg 2003-ban jött létre és 2010 januárjában alakult újjá. Az Ebony Egyesület platformot teremt, hogy a magyarországi afrikai diaszpóra tagjai közelebb kerülhessenek egymáshoz, hogy együttes erővel tudjanak tevékenykedni, és erőforrásaikat egyesítve, proaktívan vállaljanak kezdeményezéseket az afrikai hagyományok, kultúra, és az egyetemes értékek, mint az emberi- és polgári jogok népszerűsítésének érdekében.

Az Ebony Egyesület sokrétű tevékenységet folytat a kultúra, művészetek, közösségfejlesztés, szociális szolgáltatások, emberi- és polgári jogok, a rasszizmus és diszkrimináció elleni küzdelem, valamint a fejlesztési és együttműködési projektek területén.

A szervezet egy kötetlen szellemi- és alkotó műhelyként is működik a világ különböző részein élő afrikai közösségek kultúrájának, hagyományainak és szellemi örökségének tanulmányozására, kutatására, oktatására, ápolására és terjesztésére, valamint az emberi és polgári jogok népszerüsítésére és az emberi jogi kihívásokban való aktív részvételre.

Honlap: http://ebony.mlap.hu/